Tiszai halászlé

Hozzávalók: 1 kg hal, 3 nagy fej vöröshagyma, 5 dkg zsír, 1 kk só, 1 kk paprika, 1 erős zöldpaprika, 1 paradicsom.

Az igazán jó halászlé 3 féle halból készül, és minél nagyobb mennyiségben főzik, általában annál ízletesebb. Ajánlott halfélék a ponty, a harcsa és a keszeg. Vágjuk apróra a hagymát, majd rövid ideig pároljuk zsíron, de ne pirítsuk meg. Ezután szórjuk meg a sóval és a paprikával, majd bő vízzel felengedve főzz-k puhára. Dobjuk bele a keszegeket és a maradékokat (fej, farok), a feldarabolt paprikával és paradicsommal. Ha ez is puhára főtt, törjük át az egészet szitán. Ez a lé nagyjából egy órán keresztül fő, addig tisztítsuk meg a halakat, vágjuk kb. 3 centi vastag szeletekre, és hagyjuk negyed órát besózva állni. Ezután tegüke egy nagy lábasba a halszeleteket, öntsük rá az áttört levet, és hígítsuk fel vízzel annyira, hogy a halszeleteket teljesen ellepje. Ízlés szerint még sózzuk, paprikázzuk. Főzzük egyenletes tűzön kb. háromnegyed órán át. Keverni nem szokták, mert a hal összetörhet. Az ikrát/tejet a főzés vége előtt kb. 5 perccel tegyük hozzá.
Ugyanabban az edényben tálaljuk, amiben főtt.



Nagyi receptjei
Előétel
Leves
Főétel
Saláták
Desszert
Italok
Más







24 óra hírei 24 óra cikkei
HIRDETÉS